Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Megvezetve: Utastájékoztatás az Astoria aluljáróban

Helyszín: Astoria aluljáró

A frissen kitett táblák a 9-es, 109-es autóbuszok megállói felé mutatnak. Pontosabban azok korábbi helyszínei felé.

Negyedik hónapja ugyanis a buszok (beleértve az éjszaka közlekedőket is) már nem a házak mentén állnak meg, hanem a 47/49-es villamosok peronjainál.

3 Tovább

Szétrohadt, széttörött padok fogadják az Andrássy útra látogatókat

A Budapest-figyelő kicsit pihent az elmúlt hetekben, ahogy a BKV-figyelő is csökkentett módban futott. Minden nyáron így van ez, hiszen az emberek többsége nyaral, pihen, az olvasók száma megfeleződik. Na de ideje visszatérni a régi kerékvágásba.

Városjáró nevű olvasónk a saját blogján foglalkozott az Andrássy úti padkérdéssel. A következőt írta:

"Délután számba vettem az Andrássy út szervizutas szakaszának padjait. Mintegy 50 darab található belőlük oldalanként, általában kettesével letéve - de akadnak hármas és négyes csokrok is. Összesen tehát 100 darabból áll a kollekció. Nem tűnik fel elsőre, de sajnos ezek tíz-tízenöt százaléka sérült. Támlahiányos 3-4 darab van köztük (jelenleg), a többinek az ülőrésze foghíjas, vagy elkorhadt. Frissen festve egyik sincs! A legtöbb romos darab a Kodály körönd környékén található, bár a Hősök tere felé is akadnak rosszabb állapotúak."

Valahol elszomorító, hogy a híres Andrássy úton ilyen padokat találni:

4 Tovább

Hónapokig tartó egymásra mutogatás után cserélték a Dózsa György úti akna fedelét

Június 6-án írtunk a Dózsa György úti aknafedélről, mellyel kapcsolatban Városjáró olvasónk hónapokat levelezett az FKF Zrt-vel. A Budapesti Közlekedési Központ a Budapest-figyelő bejegyzése alapján felkereste a BKV-t és a közterület fenntartót, és kiderült, hogy a két társaság tavaly december óta egymásra mutogat, mert szerintük nem az ő feladatuk a fedél cseréje. A BKK végül a BKV-nak osztotta ki ezt a feladatot, úgyhogy végre megszüntették a balesetveszélyt. Ha hasonló észrevételetek van, küldjétek el bátran a budapestfigyelo@gmail.com címre, megpróbálunk segíteni!

Tisztelt Budapest-figyelő!

Az alábbiakban olvashatja a BKK válaszait az 2011. június 6-án megjelent "Nem foglalkozik a lakossági panaszokkal az FKF Zrt.?" című cikkre reagálva.

"A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) munkatársai egy állampolgári bejelentés nyomán tavaly decemberben jelezték a BKV számára, hogy az egyik megállóban lévő akna fedlapja veszélyes lehet az utazókra. Mindkét cég úgy tartotta, a másik fél illetékessége az akna fedlapja és annak javítása, majd a hónapokon át tartó levelezgetés során sem sikerült gazdát találni az aknának.

4 Tovább

Nem foglalkozik a lakossági bejelentésekkel az FKF Zrt?

Négy éve azért indítottam a BKV-figyelőt, mert elegem lett abból, hogy mindenhol azt olvasom, és mindenhonnan azt hallom, hogy a BKV nem foglalkozik kellően az utasok bejelentéseivel, panaszival. A Budapest-figyelőt is ugyan ebből az okból indítottam, ugyanis az önkormányzatoknak küldött levelek szinte kivétel nélkül megválaszolás nélkül a kukában landolnak, a nagy fővárosi cégek pedig sokszor egyáltalán nem foglalkoznak a lakossági bejelentésekkel.


Tökéletes példa erre Városjáró esete is, aki hónapok óta levelezik az FKF Zrt-vel egy Dózsa György úti aknafedéllel kapcsolatban (képen), de hiába, ugyanis a bejelentett hibát a máig nem javították.

Nagyon bízom benne, hogy a nyilvánosság ereje idővel nyomást gyakorol majd az önkormányzatokra és ezekre a vállalatokra, és hasonló sikereket érünk majd el, mint a BKV-figyelővel.

2 Tovább

Három hete botladoznak a beszakadt aszfaltban a Thököly úti ház lakói

Szabolcs a VII. kerület Facebook oldalán panaszkodik arra, hogy a Thököly út 7. szám alatt lévő ház kapujánál beszakadt az aszfalt egy darabja, és azt az illetékesek 3 hete képtelenek kijavítani. A gondnok jelezte a hibát a ház üzemeltetőjének, aki értesítette az illetékeseket, de egyelőre nem történt semmi, csak a lyuk lett egyre nagyobb.

Néhány napja egy olvasónk panaszkodott arra, hogy az egyik forgalmas járdáról ellopott csatornafedelet képtelenek pótolni az illetékesek. Elnézve a belvárosi „várakozási időt”, egy hamar ott sem kerül a helyére a fedél…

2 Tovább

Hajléktalanokat vettek fel aluljáró-takarításra

Főállású, bejelentett munkavállalóként takarítják hajléktalan emberek a budapesti aluljárókat, közölte szerdán a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI). A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. úgy döntött, hogy aluljáró-takarításra 50 embert vesz föl a budapesti hajléktalanszállók lakói közül. A munkavállalók két ütemben vették-veszik fel a munkát, május harmadikai és június elsejei kezdéssel, -írta szerdán az MTI.

Mint megtudtuk, a BMSZKI Dózsa György úti álláskereső irodájában három munkanap alatt 104 hajléktalan ember jelentkezett az álláshelyek betöltésére. Az első ütemben 7 nő és 21 férfi kezdte meg a munkát. A BMSZKI szerint mindannyian nagyon örültek a lehetőségnek, és egyáltalán nem érezték "alantasnak" vagy szégyellni valónak ezt a munkát. "Ezt azért kell megjegyeznünk, mert többségükben középfokú végzettséggel vagy szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkeznek" – áll a közleményben. Az érettségizetteknek továbblépési lehetőséget is tud kínálni a FKF Zrt, és a belépés napjától BKV-bérlettel, a próbaidő letelte után pedig egyéb cafetéria juttatásokkal támogatja a munkavállalókat. A BMSZKI szerint a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt.-vel, a Főkert Nonprofit Zrt.-vel és más közszolgáltató cégekkel is folynak tárgyalások a hajléktalan emberek foglalkoztatásának elősegítéséről.

2 Tovább

Kifolyik a szemét a Markusowszky téri kukákból

"Az Üllői út és Köztelek utca sarkán a Markusowszky tér egyike Belső Ferencváros kisszámú zöld szigeteinek. A tér utca felőli szegélyén lévő parkolóban autótulajdonosok vívnak elkeseredett pozícióharcot a környék utolsó ingyenes helyeiért, a kissé távolabb álló Iparművészeti Múzeum látványát egy magas tűzfal csúfítja el, az elavult, kutyapiszkos játszótereket egy udvar rogyadozó téglakerítése határolja. A tér a Kultiplex graffitikkel tarkázott oldalfala mentén L-alakban kifut a Kinizsi utcára is. Az éj leszálltával pedig padokon a napot múlató hajléktalanokhoz belőtt drogosok csatlakoznak." -Írta a Markusowszky térről a Ferencvárosi Önkormányzat még 2007 őszén.

A tér hosszas huzavona után a a kerület tulajdonába került, és 2010-ben teljesen fel is újították. A térről teljesen eltűntek a hajléktalanok és a drogosok, helyüket napközben a gyerekek és a sportoló fiatalok vették át, esténként pedig csak a kutyásokkal találkozni. A Kultiplexből kiszűrődő zajra az itt élők már nem is emlékeznek, éjszakánként már csak az Üllői úton elhaladó éjszakai buszok zavarják a csendet. Az új őrzött parkban egy műfüves focipálya, egy gyermek és egy tinédzser játszótér kapott helyet, valamint egy zárt kutyafuttatót is építettek. Valóban szép lett és modern, a kerületben élőknek is tetszik az új park. Olyannyira, hogy délutánonként és hétvégenként mozdulni sem lehet, annyira tele van. Ekkora érdeklődésre valószínűleg sem a Ferencvárosi Önkormányzat, sem az FKF nem készült, ugyanis a takarítás és a hulladékgyűjtő edények ürítése szervezetlennek tűnik. Hiába az idelátogatók igyekezete, sokszor már délelőtt megtelnek a szemetesek, a szél pedig szétszórja a parkban a könnyebb hulladékokat. A kutyafuttatón lévő edényt sem ürítik csak hetente kétszer-háromszor, ez pedig higiéniai problémákat is felvet. Vajon miért jelent problémát a hulladék elszállításának megszervezése?

5 Tovább

Budapest-figyelő

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek